Már őszül is… Kötéltánc -részlet

(Megjelenés alatt a Móra Kiadónál.)

Suli és próba után, a szemerkélő eső, meg a még mindig vöröslő fél arcom miatt a fejemre húzott kapucnival igyekeztem kifelé a épületből. Alig ismertem meg apámat, aki ott ácsorgott a kapuban.

– Hát te?
– Arra gondoltam, elviszlek horgászni magammal, mint kislánykorodban.
– De nekem tanulni kell.
– Majd írok igazolást. Ne bámulj már, mint Bálám szamara, tudok írni!
– Azt tudom – és elnevettem magam. Hirtelen szuper ötletnek tűnt a horgászás.

Kocsival elég gyorsan odaértünk apuék szokásos horgászhelyéhez, ahol a vacak novemberi idő dacára már többen is ültek. A fasor melletti tűzrakó helyen szorgoskodó három alak valahogy túlságosan is ismerősnek tűnt. Pláne, amikor közelebb értünk és Gergő észrevett. A szokásos lendületével esett a nyakamba:

– Hű, kislány, te aztán tudod, hogy hozd ránk a frászt!
– Egész tele lett a mackónadrág – kontrázott Máté, mert persze ő is ott volt. Meg Bence, aki nem szólt, csak sötét tekintettel nézte az arcomon a zúzódást.

– Hát ti? Hogy kerültök ide?
– Lógunk! Néha nekünk is lehet – nevetett fel Bence is, és megölelt végre. Szigorúan barátian.
– Nem mondod Csaba, hogy a lányod nem is emlékszik a régi pecázásokra!
– Csókolom, Karcsi bácsi – (Karcsi bácsi?! Jó ég! De valahogy olyan elképesztően ismerős volt az egész.)
– Kicsi volt még…
– Na, várjál, elhoztam a – kotorászott Máté apja a rozoga hátizsákban – régi albumot. Itt is van.

És odanyújtott egy viharvert, szakadt fényképalbumot, amiben tényleg, tagadhatatlanul ott pózoltam én is, négy évesen, loknikkal, apám horgászbotját szorongatva. És ott volt a mini Máté, a mini Bencével és a mini Gergővel. Volt egy kép, amin a parton ülünk, szépen szamárlétrában, fagyival a kezünkben. Lehettünk vagy három-négy évesek.

– Nézd már, milyen birka volt – röhögött Gergő a hátam mögött.
– Apu, csináld meg ezt a fotót újra!

Azzal Máté az apja kezébe nyomta a telefonját, minket meg a parthoz terelt. A fotót nézve instruálta a bandát. Két perc múlva ott ültem a parton, fagyi helyett kólával a kezemben Máté és Bence között, Máté mellett pedig Gergő. És hunyorogva vigyorogtunk, mint négy, ütődött vadalma.
A két felnőtt, Máté apja meg az enyém, köhögéssel álcázták a meghatottságukat, de ők is mosolyogtak.

A nagy vigyorgás egészen addig tartott, míg Gergő szitkozódni nem kezdett, úgy egy óra múlva, a telefonját nézve.

– Ez hülye, b…meg!

Akkor értettem meg miről beszél, mikor felcsekkoltam a netre.

Kép

Alternatív irodalomóra

 

 

Hétfőn megyek Dunakeszire alternatív irodalomórát tartani.

A következő dolgokról fogok beszélni.

fombelle

Világépítők

 

 

nehez_kerdesek

Nehéz kérések

Continue reading Alternatív irodalomóra