Nagyon köszönöm Miklya Móninak és Zsoltnak csakúgy, mint Berg Juditnak a támogatását, értő és szeretetteli szöveggondozását.
Egyszer, amikor még csak a Kásahegy és a Vashegy létezett, a kurta farkú kismalacnak pedig se híre, se hamva nem volt, egyszóval a mesék kezdetén, az emberek még azt sem tudták, mi az üveg. Véletlenül fedezték fel, miféle csodákat és egyéb praktikus dolgokat lehet készíteni a homokból.
Az egyik első, tengerparti üvegkészítő mesternek volt egy fia, az üveg ugyanis a homok hevítésével készül. Különös fiú volt, mindenki azt várta, a szülei nyomdokába lép, és üvegművész lesz ő is. Csakhogy a fiú jobban szerette a régi történeteket, mesemondókat hallgatott naphosszat, és csak annyit volt az üvegfúvó műhelyben, amennyi feltétlenül szükséges volt. Azért kitanulta becsülettel a mesterséget, és olyan üveget fújt, aminek csodájára jártak. A tehetsége azonban úgy tűnt, parlagon marad.
Nagyon szerette figyelni a madarakat. Kiskorában gyakran időzött az öreg péknél, aki számtalan történetet ismert, és megtanította, miből lesz a kenyér. Figyelte a tészta dagadását, és hol ezt, hol azt adott hozzá a kovászhoz, hogy megtudja, mi történik. Mindig meg is kóstolta, amit készített, noha néha erőteljes hascsikarással fizetett a kísérletért. A pékmester ilyenkor csak a fejét csóválta. „Majd megtanulja a maga kárán, ha rám nem hallgat” – gondolta.
Szeretett kijárni az erdőbe is, nagyobbacska volt már, amikor egy napon különös alakot vett észre azon a diófán, ahol ő is mindig ülni szokott. Continue reading Az Üveghegybe zárt fiú